Erősen tombol a július, s mint minden évben, most is eszembe jut, hogy
régen, gyerekként ez az időszak egyet jelentett a ribizliszezonnal.
Talán nyolcéves lehettem, amikor gyerekkori barátom először említette,
hogy némi zsebpénzt kereshetnénk, ha elmennénk ribizlit szedni
napszámban a község szélén fekvő ribizliföldeken. Mivel adódott is
lehetőség egy közelben lakó kedves tulajdonosnál, igen hamar, már a
szezon elején debütálhattunk napszámosként. Mivel édesanyám tudta,
hogy megbízható helyre megyünk, könnyedén beleegyezett a dologba.
Persze gondolom az sem zavarta, hogy egészségesen, kinn a levegőn
töltöm a nyarat, némi pénzt keresek és megismerem annak értékét.
Miután édesanyám telepakolt szendvicsekkel és limonádéval, útnak
engedett. Reggel hat órára mentünk a ribizlitulajhoz, aki létszámtól
függően a nagy kék ifájával, vagy a kis piros bogarával hordott ki a
pár kilométerre elhelyezkedő földterületre, ahol a szép sorokban
ültetett bokrokon messziről pompázott a piros ribizli.
A kinn töltött órákat tartalmas beszélgetésekkel töltöttük, s mivel
teljesítményre fizettek, szigorú munkát egyikünktől sem vártak el, így
a móka sokszor meglátszódott a napi béremen. Az aktuális bokor
legszebb fürt ribizlije mindig fogyasztásra került, de kedvenc
gyümölcsömmé sohasem vált, talán a kesernyés íze miatt. Majszolás,
vagy ribizliszedés közben az idősebbek tapasztalataikat és legendáikat
mesélték előszeretettel, amit csendben, tisztelettel végighallgattunk,
és az érdekesebbeket, vagy izgalmasabbakat sokáig emésztettük.
20-25 forintot kaphattunk ezekben az években egy kiló ribizliért, és
amikor így napi ezer-kétezer forintot haza tudtunk vinni nyolcévesen,
igencsak büszkén mutattuk otthon a megkeresett pénzünket. Nem volt
célom meggazdagodni ebből, s még megélhetésre sem kellett számolnom,
de megtanulhattam piciben, hogy mennyi pénz mennyi idő alatt fogy el,
s ez mennyire függ takarosságtól, önzőségtől, irigységtől,
kapzsiságtól, habzsolástól és dőzsöléstől.
Kora estére jutottunk haza több-kevesebb fáradtsággal, de soha nem
jutott eszembe lefekvés előtt, hogy ne lenne kedvem másnap munkába
menni. Persze ez mára elmúlt, ahogyan a gyermekévek. De a ribizli az
örök.
